2011. október 10., hétfő

A Föld és az Ég találkozása

"A materialisták csak a anyagban, a földben hisznek, míg a másik tábor csak az égben lévő szellem szemszögéből képes látni a világot -- szerintem az ember a kettő ötvözete. A világ nem csak anyagból áll, én látok egy láthatatlan életenergiával és élő intelligens lényekkel telt világot is körülöttünk."
Nagyon tetszett Marko Pogacnnik ezen megnyilvánulása. Én családon belül érzékelem ezt a kettősséget, hiszen szüleim kimondottan materialisták én pedig kimondottan spirituális, és sajnos nincs meg az ötvözet. Szeretném magamban elérni, hogy jobban figyeljek a földi dolgokra, ezért is igyekszem több időt tölteni a természetben, illetve kerti munkával tölteni, hogy az anyagba zárt szellemet jobban megismerjem, és tudom, hogy számomra ez jelenti az utat a spirituális világ, vagy ahogy Pogachnik is írja, az élő intelligens lények világával való megismeréshez.
És íme! Ha az ember keres és kérdez, azonnal megérkezik a válasz és a megerősítés:
"A legfontosabb, hogy kapcsolatot teremtsünk önmagunk a természet és a föld között. Mindannyian ahhoz szoktunk hozzá, hogy a dolgokat kívül keressük, még Istent is, ennek az a vége, hogy elveszítjük önmagunkat. Ez a felszines civilizáció csak a következménye annak, hogy nincs kapcsolatunk önmagunkkal, nem ismerjük saját mélységeinket és nagyságunkat Úgy tűnik, hogy az önmagunkon végzett munka, az önismeret megszerzése kritikus. Csak amikor ezt elértük, tudjuk "leföldelni" magunkat és felépíteni egy kapcsolatot a természettel. Ez egy tudatos összekapcsolódás az alattunk lévő földdel, melybe beleengedhetjük gyökereinket így valódi szellemi mélységet és igazi kozmikus kapcsolatot találhatunk.
Amikor manapság spirituális megmozdulásról beszélünk, általában a szellemi oldalon van a hangsúly, de én ellenkezőleg gondolom. Ha spirituális akarsz lenni, legelőször is a földdel kell összekötnöd magad, mert a szellemiség szintén a földben van; a görögök Gaia istennőnek hívták. Az a gond, hogy mi valami magasztos yoga útján fent a magasban keressük a spiritualitásunkat, és eközben elfelejtjük, hogy a földön élünk, a földhöz tartozunk."



"Az életünk olyan mint egy iskola, minden ami velünk történik, tanít nekünk valamit. Ha tudatosan megfigyeljük hogyan reagálunk különféle helyzetekben, segít nekünk észrevenni a gyengeségeinket, feltörő indulatainkat és próbálhatunk megváltozni ennek megfelelően. A meditáció már egy következő lépés a csendbe, ahol tapasztalatokat szerezhetünk önmagunkról és a világról."


Az idézetek Marco Pogacniktól származnak, aki elementárok segítségével gyógyítja a Földet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése