2013. január 31., csütörtök

Diana Cooper - Hogyan dolgozzunk az elemekkel együtt?


Kumeka*, a szellemi vezetőm, azt mondta, ahhoz hogy zökkenőmenetesen menjünk át a 2032-ben kezdődő Aranykorunkba, az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljunk a természet elemeivel együttműködni. Ha ennek a tanulsága már meg lett volna, akkor sokat segíthetett volna a Costa Concordia esetében, vagy az embereket fenyegető földrengések, viharok, áradások és tüzek esetében is. 
Az embereknek hatalmukban áll befolyásolni az elementálok működését, így a levegő, föld, víz és tűz elementálokét is. Ahogy a közelmúltban egy hatalmas vihar érte el az Egyesült Királyságot, a szomszédjaim kerítéseit lebontotta és kitépte a fáikat, de az én kertem érintetlen maradt. Mindenesetre a vihar közepén is a nyugalmamban maradtam, megáldottam a fáimat és kértem a levegő és víz elementáljainak segítségét, hogy finoman és gyengéden tisztítsák meg a kertemet.

Hogyan lehet velük együttdolgozni?
Levegő ElemA levegő elemet az Egyszarvúak felügyelik és Dom Levegő Mester irányítása alatt állnak. Néha az arcát megfigyelhetitek a felhőkben. A szilfek a levegő felelős elementiáljai, Dom irányítása alatt. Ha túl erős, viharos szélről szólnak az előrejelzések, nyugodtan hivatkozzatok az egyszarvúakra, és kérjétek a Dom vezetése alatt álló szilfeket, hogy legyenek hozzátok gyengédek.


Tűz Elem
Maga Gabriel, a hatalmas Arkangyal, felelős a tüzért. Az ő vezetése alatt áll Thor, aki a Tűz elementális Mestere. Thor igazgatja a szalamandrákat, a tűz elementáljait. Megkérhetjük őket arra, hogy segítsenek a Fény és a Tűz fellobbantásában vagy elfojtásában. A sárkányok ide tartoznak, mint a 4. dimenziós tűzelementálok, akik képesek a negativitást elégetni, mind az emberekben, mind a különböző helyeken.
 



Föld Elem
Gaia Úrnő a gyönyörű angyal, felelős a bolygónk föld elemeinek működéséért, aki FöldAnyának is nevezhetünk. A Föld elementális mestere Taia, aki igazgatja a földi elementálokat. Kérhetjük a tündéreket, koboldokat abban, hogy legyenek segítségünkre, bármely földmozgás vagy földrengéssel kapcsolatban.



Víz Elem
Poseidon a NagyMestere, ő a víz elem felelőse. A víz elem a szeretet és a bölcsesség hordozója a világegyetemben. A víz mindenütt jelen van az életünkben: a légkörben, a testben, és így minden kapcsolatunkban is, és ez az amiért a víz ami összetartja a ragasztója a világegyetemünknek. Neptunus a víz elementál Mestere, igazgatása alatt a sellők/nimfák dolgoznak. Megzabolázzák az árvizeket, vagy elvezetik a felesleges vizeket a földről, ebben hívhatjuk a segítségüket.


Amikor nyugalmunkban és középpontunkban vagyunk, akkor kérhetjük az elemeket, és ők válaszolni fognak nekünk. Fontos az, hogy gyakoroljuk, hogyan lehet velük kapcsolatba kerülni, mert így képesek lehetünk cselekedni ezekben a válságos időkben.


Ez az üzenet annyira fontos most, ezért kérjük, azt hogy adjátok tovább mindenkinek, akik készek meghallgatni és ezeket a gyakorlatban is megtenni.


Diana Cooper

közreadja: 
www.foldicsillagok.hu


Diana Cooper: Working With The Elementshttp://spiritlibrary.com/diana-cooper/working-with-the-elements

© 2012 Diana Cooper

* Kumeka Nagyúr a Fény Ura, az Isteni Szeretet Intelligenciájának, a 8. Sugarának mestere. Ez a kék topáz sugár: A Teremtés, az Alkotás, a Formák átalakítása, a Kiegyensúlyozottság Sugara. Kumeka Nagyúr a Fény Ura, egy másik univerzumból érkezett és egyike azoknak az isteni lényeknek, akik az Új Idők Nagy Változását hozzák létre a Földön. Együtt dolgozik természetes csatornáival, Diana Cooperrel és Sharoon Huttonnal, akik ugyanabból a monádból származnak. Most sok millió emberrel dolgozik együtt, ezekben az időkben, mint vezető csatornájukként tanítja őket.







2013. január 30., szerda

Mackó úr


Közismert hiedelem szerint, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk. Claude Gaignebet feltevése szerint ez a babona a naptárrendszer félreértéséből született. A francia tudós úgy véli, hogy a medvének nem nappal, hanem éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e vagy sem (már a félhold is vet némi árnyékot, teliholdnál olvasni is lehet). Az időjóslásnak, legalábbis naptári vonatkozásban, csak így van értelme. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik — no, nem a tavasz, de a böjt végét jelző tavaszünnep: a húsvét. Ha újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarost itt van, március 22-én, a csillagászati tavasz beköszönt ekor. Szép, szép, de mi köze ehhez a medvének?

Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban.


2013. január 27., vasárnap

Egy 90 éves újságíró 45 tanácsa a boldog élethez

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta:
"Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer":

1. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
2., Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
3., Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
4., A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
5., Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6., Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
7., Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
8., Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9., Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10., Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11., Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12., Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13., Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
14., Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15., Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
16., Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17., Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18., Ami nem öl meg, az valóban erősebbé tesz.
19., Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
20., Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21., Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
22., Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
23., Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24., A legfontosabb nemi szerv az agy.
25., Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26., Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27., Mindig az életet válaszd.
28., Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29., Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30., Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
31., Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32., Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33., Higgy a csodákban.
34., Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
35., Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
36., Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37., A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38., Végül csak az számít, hogy szerettél.
39., Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40., Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, beérnénk a sajátunkkal.
41., Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
42., A legjobb még csak most jön.
43., Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44., Engedj.
45., Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.

A delfinek

A delfinek a bálnákkal együtt a Szíriuszról érkeztek.

A delfinek a sellők fizikai testtel rendelkező társai, kísérői és segítői. Mágikus, természetfeletti energiát hoznak a földre, és a játék fontosságára emlékeztetnek minket. Mi emberek néha azt hisszük, hogy a nagyobb erőfeszítés közelebb visz céljainkhoz, és erőltetni próbáljuk a dolgok menetét. A delfinek megmutatják nekünk, hogy bármilyen célt elérhetünk vidám, játékos útvonalat követve. Összeszedettnek kell lennünk, de nem komornak, hogy álmainkat megvalósítsuk.
A delfinek arra is emlékeztetnek minket, hogy használjuk hatodik érzékünket, ahogy előre haladunk utunkon. Intuíciónk révén megkapjuk a keresett irányítás és útmutatás nagy részét, és a delfinek jó példát mutatnak ahhoz, hogy bízzunk az érzéseinkben.


Ők a Földön a forgalomirányítók,amikor a nagy változás bekövetkezik. Segítenek az ide született rengeteg fajnak hazatalálni. A Földön rengeteg segítő fénydelfin van. A párhuzamos valóságokban is nagyon sok kettősség van jelenleg, hogy ebben az egy létidőben emberek delfinként is és delfinek emberként is itt vannak 


A Föld mindenféle mozgása a Nap kürül, a precessziós mozgás, közvetlen hatással van a tudatunkra. A Föld pályáját tapasztaljuk meg evolúciónak. A tengely ingadozása az evolúcióhoz tartozik. A nagy cikluson, a 26.000 éven belül, kisebb ciklusok vannak. Ez előre és hátra történő mozgás. A Föld hajlásszöge a Naphoz, 13 fokról 22-re változott meg.
A mi bolygónk mozgása közvetlen kapcsolatban van a Szíriusszal. Gravitációval kapcsolódunk, nem csak a Naphoz, hanem a Szíriuszhoz is. A Naprendszerben a Föld összhangban mozog a Szíriusszal. A Delfinek emiatt jöttek ide le, emiatt a kapcsolódás miatt. A Naphoz és a Szíriuszhoz való kapcsolódás kettős spirálja, megegyezik a DNS-ünk kettős spiráljával.
A Delfinek fején levő légzőnyílás teszi teljesen mássá az energiarendszerüket. A szükséges levegő az embereknél az ötödik, míg a delfineknél a hetedik csakránál áramlik be. Emiatt az ötödik csakra különösen aktív, mert ezen keresztül áramlik be a levegő. Emiatt aztán az emberek különösen hajlamosak az elemzésre, az agyunk különösen  logikával, értelemmel kapcsolatos területeket aktíválja. Ezzel szemben a Delfineknél a hetedik csakra működése az erőteljesebb, vagyis a Delfinek egészben látják a világot. Az agyuk azon területeit aktíválják, amelyek az egységlátást váltják ki, az analízis helyett a szinténzist. Az ember darabjaira szedve érti meg a világot, a Delfin egységben érzékeli.

 Delfinneknek, a teljesség lényeinek, a legfontosabb érzelme az együttérzés. Ők évmilliókkal ezelőtt, amikor visszatértek a tengerbe, eljutottak oda, mint faj, hogy összekapcsolódtak, a magasabb királyságokkal. Megtehették volna, hogy távoznak a bolygóról. Miért nem tették meg? Együttérzésből. Képtelenek voltak itthagyni a testvéreiket. Felvállalták a kékbolygón a tanítók és a hírvivők szerepét. Ők az embertől merőben eltérő módon tanítanak: a szereteten és a játékon keresztül.

A Delfinek magasan fejlett spirituális lények, akiknek a tudata össze van kötve az Isten/Istennő tudatossággal, a tökéletes egységgel. A hangjukkal a beteg személyt harmonizálják, felviszik erre a magas vibrációra – az Egységbe -, ahol a betegség kioltódik.





Források: delfintrening.hu, Doreen Virtue

Prána = vitalitás

Az okkultisták előtt ismeretes, hogy legalább három egymástól különálló és eltérő erő létezik, amelyek a Napból áramlanak ki, és jutnak el bolygónkra. Lehet, hogy létezik még számtalan más erő is, amikről semmit sem tudunk, mindenesetre mi ezekből csak hármat ismerünk. Ezek a következők:
1. fohat vagy elektromosság,
2. prána vagy vitalitás (életerő),
3. kundalini vagy kígyó-tűz.


− A fohat vagy elektromosság gyakorlatilag magában foglalja az összes általunk ismert fizikai erőt, amelyek mindegyike átalakítható egy másikba, mint például az elektromosság, a mágnesesség, a fény, a hő, a hang, a kémiai affinitás, a mozgás, és így tovább.

− A prána vagy vitalitás olyan életerő, amelynek létezését a maradi nyugati tudósok eddig hivatalosan még nem ismertek el, bár közülük egyesek már valószínűleg sejtik.

− A kundalini vagy kígyó-tűz olyan erő, amelyet eddig még csak nagyon kevesen ismertek fel. Az ortodox nyugati tudomány számára teljesen ismeretlen, és még csak nem is sejtik létezését.

Ez a három erő egymástól teljesen eltér, és ezen a szinten egyiküket sem lehet a másikká átalakítani. Ez nagyon fontos dolog, amit a tanulmányozónak tisztán meg kell értenie.

A PRÁNA szanszkrit szó, amely a pra = kifelé és an = lélegzeni, mozogni, élni szóból származik. Így a pra-an, a prána jelentése: kifelé lélegzeni, így az élet-lehelet vagy élet-energia ennek a szanszkrit kifejezésnek a legjobb fordítása. Minthogy a hindu gondolkodásban csak egy Élet, egy Tudat létezik, a Pránát használják a Legfőbb Én, az Egy energiájának, a Logosz Életének a kifejezésére. Mivel minden egyes sík életéről úgy beszélhetünk, mint az adott sík pránájáról, ezért a prána a minden teremtményben lévő élet-lehelet.

Nyugatiasabban kifejezve a pránának a fizikai síkon legjobban a vitalitás, életerő szó felel meg, mint az az egységbe rendező energia, amely a fizikai molekulákat, sejteket stb. összhangba hozza és meghatározott szervezetként együtt tartja azokat. 
A pránát minden élő szervezet magába szívja, és úgy tűnik, létezésükhöz szükség van ennek megfelelő pótlására. Tehát semmiféleképpen sem az élet hozza létre, ellenkezőleg, az élő állat, növény stb. a prána terméke. Az idegrendszerben történő túlságosan nagy mértékű felhalmozódása betegséget és halált okozhat, éppen így a túl kevés mennyiség is kimerüléshez és végül halálhoz vezet.
 Az a tény, hogy a macska különösen sok pránával rendelkezik, keltette azt a népszerű elképzelést, hogy a macskának „kilenc élete” van, és ez úgy tűnik, közvetve kapcsolatban van azokkal az okokkal, amiért ezt az állatot Egyiptomban szentnek tekintették.
A fizikai síkon a prána épít fel minden ásványt és a protoplazmában végbemenő kémiai és fiziológiai változások szabályozó közege, amelyek a növényi, állati és emberi testek különböző szöveteinek elkülönüléséhez és kialakulásához vezetnek. Jelenlétét az ingerekre való válaszolás képességével mutatják ki.

Az asztrálisnak a fizikai pránával való elegyítése ideg-anyagot hoz létre, ami alapjában véve a sejt, és amely az öröm és fájdalom érzésének képességét adja. A sejtek, mint a gondolat eredménye, rostokká fejlődnek, a prána pedig, amely fizikai, asztrális és mentális pránából áll, e rostok mentén lüktet.
pranaIly módon összefoglalva a prána a mind az emberben, mind az univerzumban lévő alkotó vitalitás egésze.
Az indiai aszkéták ruhája vöröses sárga színűre van festve, rózsaszín foltokkal, aminek az a célja, hogy kezdetleges módon ábrázolja az emberi vérben lévő pránát, a Napban lévő életprincípium szimbólumát, vagy azt, aminek most kromoszféra, a „rózsaszín” terület a neve.

Magukat az idegközpontokat természetesen a „táplálék-burok” vagy sűrű test látja el, azonban a prána az az irányító energia, amely az idegközpontokon keresztül működik, amely a táplálék-burkot engedelmessé teszi, és átalakítja annak a célnak megfelelően, amelyet a magasabb értelemben székelő Én megkíván.

Fontos megjegyeznünk, hogy bár az idegek a fizikai testben vannak, nem maga a fizikai test az, mint olyan, ami az érzés képességével rendelkezik. Mint egy burok, a fizikai test nem érez, az csak a benyomások felvevője. A külső test fogja fel a behatást, azonban a saját sejtjeiben nincsen meg az öröm vagy fájdalom érzésének képessége, kivéve egy nagyon bizonytalan, tompa és „nehézkes” módot, ami az olyan határozatlan, szétszórt érzéseket okozza, amilyen például az általános fáradtság.

A fizikai hatásokat befelé a prána közvetíti, és ezek hevesek, élesek, metszők és határozottak, teljesen különböznek a sejtekből magukból származó nehézkes, szétszórt érzésektől. Így minden esetben a prána az, ami a fizikai szerveknek az érzés-tevékenységet adja, és ami a külső rezgéseket átadja azoknak az érzés-központoknak, amelyek a kâmában, abban a burokban székelnek, amely a legközelebb áll a prána burkához, a manomayakosha-hoz. Az éterikus testmás segítségével történik az, hogy a prána végigfut a test idegei mentén, így teszi lehetővé a számukra, hogy ne csak a külső behatások, hanem a belülről származó hajtóerő hordozójaként is működjenek.

A pránai életáramlatoknak az ásványok, növények és állatok éterikus testmásában végbemenő tevékenysége az, amely lappangó állapotából felébreszti azt az asztrális anyagot, amelyet atomi és molekuláris összetevőik szerkezete tartalmaz. Így egy „rezgést” hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy a forma monádja behatoljon azokba az asztrális anyagokba, amit a természetszellemek lazán kialakított tömeggé, a leendő asztrális testté építettek fel.

Az ásványban az asztrális anyag olyan kevéssé aktív, hogy ott az asztrálisból a fizikai felé észrevehető tevékenység nem folyik. A magasabb rendű növényekben a megnövekedett asztrális aktivitás már fejt ki hatást az éterikus és ezen át a sűrű anyagukra. Az állatoknál a sokkal jelentősebb asztrális tudat hat az éterikus testmásukra, és ezen éterikus rezgések segítségével ösztönzi az idegrendszer felépítését, amely a növényekben még csak halványan sejthető.

Így − mivel tapasztalni akar − a tudat által megindított impulzusok asztrális rezgéseket okoznak, ezek viszont az éterikus anyagban hoznak létre rezgéseket. Ez az impulzus így a tudattól származik, azonban az idegrendszer tényleges felépítését, amelyet a tudat ezen a szinten még nem képes elvégezni, a harmadik elementális birodalom Fénylő Lényei és a csoportlelken keresztül működő Logosz által irányított éterikus természeti szellemek végzik.

Először is az asztrális testben jelenik meg egy központ, amelynek az a feladata, hogy felfogja és válaszoljon a kívülről jövő rezgésekre. Ebből a központból a rezgések átlépnek az éterikus testbe, ott éterikus örvényeket okoznak, amelyek sűrű fizikai részecskéket vonnak magukba. Ezek végül egy idegsejtet és idegsejt-csoportokat hoznak létre, amelyek felfogják a külső fizikai világból származó rezgéseket, és továbbítják azokat vissza az asztrális központoknak. Ennek következménye, hogy a fizikai és asztrális központok kölcsönösen egymásra hatva és visszahatva mind bonyolultabbakká és hatékonyabbá válnak. Ezekből az idegsejtekből először a szimpatikus idegrendszer épült fel olyan impulzusok révén, amelyek − mint láttuk − az asztrális világból erednek. Később a központi idegrendszer épült fel olyan impulzusok hatására, amelyek a mentális világból származnak.

A szimpatikus rendszer mindig közvetlen kapcsolatban marad az asztrális központokkal, azonban fontos megjegyeznünk, hogy ezek az asztrális központok nem azonosak az asztrális csakrákkal, amelyekről később lesz szó, hanem csak felhalmozódások az asztrális burokban. Ezek a kezdetét képezik azoknak a központoknak, amelyek a fizikai testben az érzékszerveket fogják felépíteni. Az asztrális csakrák a fejlődés sokkal későbbi időszakában alakulnak ki.

Továbbá, ahogy a sűrű fizikai test részecskéi állandóan változnak, és a táplálékból, a vízből és a levegőből származó friss részecskékkel cserélődnek ki, ugyanígy az éterikus test részecskéi is állandóan változnak és friss éterikus részecskékkel cserélődnek ki. Ezek a megevett táplálékkal, a belélegzett levegővel és a pránával kerülnek be a testbe az életerő-gömböcskékként ismert formában.

A prána vagy vitalitás minden síkon létezik, a fizikain, az asztrálison, a mentálison, stb. A prána, az Egy Élet, az a „kerékagy, amelyre az univerzális kerék hét küllője támaszkodik”.

Már láttuk, hogy a prána teljesen különálló és eltérő a fénytől, hőtől stb., mindazonáltal úgy tűnik, hogy a fizikai síkon való megnyilvánulása függ a napfénytől, mert amikor bőséges a napfény, a prána is bőségesen van jelen, és amikor nincs napfény, a pránából is kevés van.

Forrás: (Arthur E.Powell: Az éterikus test − ből részlet)

Tobozmirigy


Prófécia és lehetőség 2012 − Ha az egyiptomi Thoth nem téved, a pólusváltások kapcsolatban állnak evolúciós fejlődésünkkel. Összefüggenek egymással. A legutolsó változás jelentőségteljes volt, közvetlenül a tudatossághoz kapcsolódott.
tobozmirigyTizenháromezer évvel ezelőtti bukásunkat megelőzően, olyan légzési módhoz voltunk szokva, ami által a prána keresztül juthatott a tobozmirigyen. Ez nagyon meghatározó. A legtöbb élő így lélegzik. Atobozmirigy jelenti a kapcsolatot a felsőbb dimenzionális világokhoz és minden élethez. Ez egy szem, a harmadik szemünk. Kerek, mélyen ülő, a lencséje a fényre fókuszál és érzékeli a színeket. Kilencven fokos látómezeje van felfelé és lefelé, a felfogott fényt pedig azonnal eljuttatja a test minden sejtjében. Mikor így vettük a levegőt, a valóság megtapasztalása teljesen különbözött a mostanitól. Olyanok voltunk, mint sejtek egy nagyobb testben. Ami egy valaki számára elérhető volt, az elérhető volt mindenkinek. Ez így szó szerint igaz. Bármit, amit egyetlen egyén megélt, mindenki más képes újra élni, ha felfrissítjük az egész eseményt. Ezt hívják az ausztrál benszülöttek álomvilágának, ami fenn maradt példaként szolgál a bolygó egységes tudatosságára.

Aztán az atlantiszi erővel való visszaélés eredményeként az utolsó pólus és tudatosságbeli változás alkalmával sok dimenziószintet zuhantunk, a tudatosság nagyon magas szintjéről le oda, ahol most tartózkodunk, igen mély vagy inkább alacsony tudati színvonalra. Már nem lélegzünk az ősi módon, a pránát szájon és orron át kezdtük magunkba szívni a levegővel együtt. A prána kikerüli a tobozmirigyet, hiszen tizenháromezer évig nem használtuk. Ennek közvetlen eredménye a szeparáció és a poláris tudatosság. Úgy érezzük magunkat, mint akiket elvágtak az élet többi részétől − testbe zárva olyan világra tekintünk, ami nem mi vagyunk. Látjuk a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent.

Egyszerűen szólva, a tudatosság diszharmonikus szintjén tartózkodunk. Csak idő kérdése és biztosan elpusztítjuk a környezetünket, illetve magunkat. Nem rendelkezünk azzal a tudattal, ami megakadályozná ezt. Még ha működési zavaraink is vannak, akkor is szükségszerű, hogy megtegyük az első lépést Atlantiszból arra, ahová tartunk, egy új tudatosságba, a Pólusváltáson át.
Szellemi lények vagyunk, emberi tapasztalattal.

Forrás: UFÓ magazin

2013. január 26., szombat

Hála


Arany Atlantiszban köszönetet mondtak az emberek mindig a lehetőségért, hogy a Földön élhetnek, és tapasztalhatnak. Ezt a hálát nemcsak gondolatokkal és szavakkal fejezték ki, hanem a boldogságukon, nevetésükön és életkedvükön keresztül, a nap minden egyes percében árasztották magukból a hálát. Mindent, amit csináltak, egész szívükkel végezték. Az Univerzum pedig erre a beállítottságra bőséggel reagált; akkoriban Atlantisz lakóit jótéteményekkel halmozta el folyamatosan.

Bőség
A hála az imádság legtisztább formája, és egy kulcs a bőséghez. A tanács így szól, tudatosan ténykedj, hogy jól menjen a dolgod, és mindenért, amit csak megkívánsz, úgy mondj köszönetet, mintha már megkaptad volna, és ez szabadítja fel az Univerzum nagyvonalúságát. Erre a legjobb alkalom most, pontosan ebben a pillanatban érkezett el.
Fejezd ki háládat az életmódoddal!

/Atlantisz bölcsessége/

2013. január 25., péntek

Kristálymeditációs tér aktivizálása


Ez a gyakorlat segít neked abban, hogy egy általad választott kristályt beavass arra, hogy kristálymeditációs térrel segítsen téged utazásaid során. 
Egy megtisztított és felavatott (előtte megkérjük, hogy segítsen kialakítani ezt a teret) kristályt fogjunk a kezünkben a meditáció alatt…

Helyezkedj el kényelmesen…lélegezz egy mélyet…áraszd el magadban a nyugalmat és engedj el minden feszültséget és zavaró tényezőt.
Szívd be a nyugalom levegőjét magadba mélyen és engedd el a kötöttségeket. Szívd be a szeretet levegőjét…és áradjon belőled a békesség. Érezd a kristályt a kezedben, érezd, ahogy most segít neked ellazulni…érezd, ahogy kezeden át elindul egy nyugalmas, békés, szeretettel teli érzés, ami átjárja a karodat, átjárja a válladat, átjárja a másik karodat és mind a két karod ellazul…
Érezd, ahogy ez a békés nyugalom elterjed a hátadon, elterjed a hasadon. Az izmaid a törzseden kívül és belül megnyugszanak…békések és szeretettel teliek. Érezd, ahogy csípőd átveszi ezt a nyugalmat, ezt a szeretetteljes energiát.
A békesség most combjaidon terjed lefelé, átjárja és eléri térdeidet. Körbeöleli lábszáradat, bokádat és békés nyugalomban pihen lábfejed is. Egész lábad, egész törzsed, egész vállad, karjaid békés nyugalomban pihennek…és érzed, hogy ez a szeretetteljes nyugalmi energia nyakadon át fölfelé árad. Ellazulnak nyakizmaid, a gerinced is nyugodt, békés, nincs benne feszültség. Ez a békesség most arcodra terjed és halvány mosolyban mutatkozik meg…békés nyugalomban pihennek szemeid, elsimul homlokod, és a szeretetteljes erő egész fejedet körbeöleli testeddel együtt…
Érzed, ahogy árad körülötted ez a szeretetteljes, nyugalmas, fényes, békességes energia…
Most a kristály hív téged:
- Jöjj velem, megmutatom néked azt a teret, honnan elindulhatsz utazásaidra, s ahol veled vagyok és segítelek, védelek és vezetlek téged…
Végy egy mély lélegzetet, és ahogy kifújod érezd, ahogy a kristály röpít magával, felemel…könnyű vagy, szeretetteljes, boldog, nyugalmas és fényes.
Együtt utaztok most a térben és az időben, egy csodálatos helyre… egyre feljebb és feljebb emelkedtek a fény felé, és egy fénykapuhoz értek… Nyújtsd ki a kristályt és tartsd a fénykapu elé… a kristály felfénylik kezedben és érzed a szeretetteljes, gyengéd melegséget… Egész tested bizsereg…könnyű, lágy, mintha légnemű lenne… A kristály szavára megnyílik ez a fénykapu, s te belépsz egy gyönyörű kristálytérbe…fényes, csodálatos… Halkan, lágyan köszönt téged. Érzed, itt biztonságban, békességben és szeretetben vagy…
Terjeszd ki magad és szeretetedet, ezt az egész teret borítsd be a szívednek szeretetével és fényével. Sugározd te is magadból azt a hatalmas erőt, mi szíved szeretetében rejtezik.
Olvadj össze a fénnyel és érezd a határtalanságot, a szeretetet, a nyugalmat, a békességet és a védelmet. Érezd át ezt a lágy szeretetteljes, csodálatos érzést körülötted…ez meditációs tered…innen indulsz utadra, hogy megismerd önmagad. Innen indulsz utadra, hogy felfedezd a fényt… innen indulsz utadra, hogy szeretetben létezz. Innen indulsz utadra, hogy találkozz azzal, ki üzenetet ad át néked… Innen indulsz utadra oda, hol tanítanak, s hol befogadod a fényt, a tudást, az energiát és szeretetben vagy… mert mindig szeretetben vagy. Mert ez a szeretetteljes fény mindig körbeölel téged, ha rágondolsz.
És most nyisd ki szívednek egy kicsiny rejtekét ott, a sarokban… igen, ott van egy hely, hova ezt az érzést, ezt a szeretetteli, meditációs, békés teret most elzárhatod magadba… ezt az érzést, ezt a fényt, ezt a szeretetet most érezd át és tedd el oda, szíved rejtekébe, s tudd, hogy mindig ott lesz veled. Bármikor, mikor ezt a rejtekajtót megnyitod és ezt a fénnyel teli, szeretetteljes helyet és érzést előhívod, mindig körbevesz téged védelme és biztonságban tart. Innen bárhová eljuthatsz, mert ez, a Te központod a szívedben, a szeretetben, a fényben. Érezd és örülj neki… érezd, és örülj neki. Átölel téged ez a szeretet, mert mindig szeretetben létezel.
Most ezt az érzést, hogy eltetted szívedbe, köszönd meg, hogy itt lehettél és lépj ki a fénykapun, mi bezárul mögötted…érezd a kristály erejét magadban és körülötted…és érezd azt, ahogy elindultok vissza ebben a szeretetteljes, végtelenül csendes, nyugodt fényben. Érezd, ahogy kristályod szeretettel és védelemmel körbeölel és lassan visszahoz téged létedbe… Együtt jöttök és ereszkedtek lefelé…együtt érkeztek meg ide, fizikai valóságodba…
Érzed erejét kezedben, érzed fizikai megnyilvánulását tenyeredben…érzed, hogy még mindig körülötted van egy tér, s ahogy őt megérinted, ez azonnal a védelmedre kél…érzed, ahogy itt vagy most ebben a szobában, meghallod a hangokat magad körül, megérzed az illatokat, látod a fényt a szemhéjadon át…
Lassan mozgasd meg magad és simítsd meg a kristályt a kezedben…és ha tudatosítottad magad itt a jelenedben, lassan, saját tempódban nyisd ki a szemed.

Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

Meditáció az Új Ember kódjainak behangolására Rafael arkangyallal


Gyermekek, Rafael vagyok, és most segítek nektek, hogy behangolhassátok testetek és energiatereitek az Új Energiáknak megfelelően. Ez a hangolás beindítja bennetek az élettani és energetikai változásokat, melyek fokozatosan alakítják át léteteket, hogy alkalmassá váljatok az Új Földön való életre.

Helyezkedjetek el kényelmesen, a legjobb, ha egyenes derékkal ültök és mindkét lábatok érinti a talajt. Kezeteket lazán helyezzétek magatok mellé, tenyérrel felfelé. Ujjaitokat, mint a legyezőt enyhén nyissátok szét. Most kezdjetek tudatosan lélegezni úgy, hogy közben figyelitek a levegő útját bennetek. Az orrnyílásotoktól, légcsövötökön át tüdőtökig, majd benntartva azt érezzétek, ahogy éltetően szétárad a dús levegő(oxigén) testetekben, és most kifelé is figyeljétek, ahogy szátokon át elhagyja lassan testetek. Ezt háromszor tegyétek meg, miközben gondolatotokkal folyamatosan légzéseteket követitek.

Most mondjátok ki a nevem, egymás után háromszor:
- Rafael, Rafael, Rafael!

Ezzel felhatalmaztok arra, hogy nektek segítsek, és áthangoljam energiáitokat. Most erőmmel és fényemmel egy fénylő energiagömböt rajzolok köréd. Ez az energiagömb gyógyító és tisztító Fénnyel teli. Érezd és lásd magad körül. Most elkezd lassan forogni, de ez a forgás több tengelyű. Minden dimenzióban, hol oldani, tisztítani kell téged, ez a gömb ott van most! A Fénygömb energiái most szívedben összpontosulnak, engedd, hogy elérve szívedet egyesülhessenek szereteteddel. Keresd meg krisztusi erődet magadban. Szíved közepén találod meg egy csillogóan fénylő pontban. Gondolatoddal menj bele ebbe a pontba mélyen és még mélyebben, amíg azt nem érzed, hogy ez a pont tértelen, és te egy szeretetmezőben vagy. Ezt az érzést most kezdd el testedben szétárasztani, és küldd csakráidon át a Fénygömbbe, mi körötted forog. Minden csakrádon tudatosan küldd ki ezt a Fényt. Mindegyiken lásd kilépni.
Most szívedből a fényt küldd gerincoszlopodba, és hagyd, hogy csontszerkezeteden át átjárja egész testedet. A csontvelő kódjait tisztítja ez a Fény most meg. Figyeld, hogyan világítja át csontvázadat...
Ahhoz, hogy ezeket a tisztító energiákat is kivezesd testedből, most koncentrálj két vesédre, és nyisd meg rajtuk a csakrákat. Lásd és érezd, ahogy mindkét veséden egy-egy fénylő csakra nyílik és áramlik rajta az energia.
Most figyelj májadra (hasüreg felső részén, a jobb bordaív alatt) és lépedre (hasüreg bal oldalán, a rekeszizom alatt), mindkettőn megnyílik egy-egy fénylő csakra.
Küldd át rajtuk is magadból a fényt... Most figyelmed fordítsd mellbimbóidra. Érezd a bizsergést, ahogy ott is megnyílnak csakráid. Engedd át a fényt! És most csontjaidon ár küldd a fényáramot kéz és lábujjaidba és tudatosan nyisd meg rajtuk a csakrákat. Érezd, ahogy minden ujjvégeden megnyílik egy apró fénylő csakra... Áraszd át most minden csakrádon a Fényt és lásd, ahogy a körülötted forgó fénygömbbe árad. Érezd a tisztulást... és a gyógyulást...
Most kezemet a Fénygömbbe helyezem, megtisztítom a felesleges és kioldott energiáktól, és átállítom frekvenciáját behangolásra. Figyeld, ahogy fénye, sebessége forgástengelye változik...
Elindul egy Fény-térháló szerkezet és kitölti az egész gömböt veled együtt. Hangolódj rá a rezgésre... finom bizsergés, vibrálás érezhető. Most a Fénygömbből apró fénypontok indulnak el a háló szerkezetén át energiateredbe. Érezd, ahogy egyre közelebb érnek és felveszik fizikai alakod körvonalait. Mint egy fénylő bőrréteg fognak körbe... Érezd a bőrödön a finom érintést.
Most lásd, ahogy ezek a fénylő pontok megkeresik idegrendszered érintkezési pontjait és beáramlanak testedbe idegrendszeri-hálódon keresztül.
Figyeld, ahogy testedet átszövő idegpályák fénylően felragyognak. Most ez az energia átjárhatóvá teszi idegpályáidat az áthangoláshoz.
Most kiadom az engedélyt a hangolásra!
Szavamra a Fénygömbön át elindulnak testedbe az Új Ember energiáinak beállító kódjai.
Érezd, ahogy végigfut energiapályádon és eljut minden sejtedbe. Legyél most tudatos érzékelő és kövesd a Fényt. Kövesd egészen sejtjeid közepéig...
Most lásd, ahogy a Fény eljut sejtmagodba, majd belép kromoszómáidba és feltárul előtted DNS spirálod. Figyeld meg milyen csodálatos! Itt előtted áll a létezés leglényegibb bizonyítéka. Most a Fény bekapcsolódik a spirálba és végigfut rajta. A látható és láthatatlan részein is! Most beállítja az ÚJ Ember kódjait! Figyeld a kódok aktiválásakor, hogyan változik a DNS színe és fényereje: végigfut rajta egy Fénykristály-energia, mint egy gyűrű, és a kódolás végbemegy!
Tökéletes behangolás!
Most tudatosan figyelmeddel kövesd visszafelé az Új Energia terjedését DNS szintről testeden át...
Figyeld ezek az Új rezgések, hogyan terjednek szét testedben. Tudatosan figyeld magad, ahogy belső testeden egy bizsergő, borzongató, furcsa érzés kezdődik. Maradj testeden belül és figyelj!
Ez eltarthat pár percig, de ne siess! Itt vagyok veled és kiegyenlítem az energiákat!

Mikor megérezted már ezt egész testedben, és idegrendszeri összeköttetésed szétvitte az információt minden részednek, most engedd magad és érzésedet átáradni fizikai határaidon és terítsd szét ezt a behangoló Fényt energiatesteiden is. Most érezheted bőrödön a bizsergést és enyhén libabőrös leszel...

Haladj kifelé aurarétegeiden át. Érezd, ahogy átrezeg az első...második...harmadik...negyedik...ötödik...hatodik...hetedik...és tovább, a nyolcadik...kilencedik...tizedik...tizenegyedik...tizenkettedik, és most érd el a Fénygömböt, melyet én sugároztam köréd!
Fogd át figyelmeddel az egész Energiateret és érezd, hogy valami nagyon különlegesben van most részed. Ez az áthangolás most elindított egy változást benned, mely a te fejlődésednek és tudatodnak megfelelően hangol át téged az Új Energiákba.

Az Új Ember kódjait aktiváltam benned, ÉN Rafael arkangyal! A változás elindult és megállíthatatlan!

Most lassan tudatosságoddal térj vissza a testedbe és én ezt a Fénygömböt visszavonom erőmmel, mert feladatát elvégezte, és benned beállította a változásokhoz szükséges Fény-frekvenciákat.
Energiateredet most harmonizálom és a neked kellő szintre állítom, hogy segítse fejlődésedet.
Maradj még egy kicsit ebben az állapotban, hogy harmonizálódj!
Majd ahogy neked jólesik, térj vissza és fejezd be a meditációt.
Rafael arkangyal vagyok és erőmmel segítelek téged utadon. Tegyél fejlődésedért és tudatosítsd magadban ezt a most történő változást, hogy energiáidat fejlődésed szolgálatába állíthasd.
Isten veletek, gyermekek
  
Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

Január 27.-Telihold

Holdtöltekor érjük el a felvevőképességünk csúcsát, de szervezetünk gyakran reagál idegességgel erre az időszakra a fokozott Holderő leáradás miatt. Lelkünk ekkor nagyon nyitottan válaszol mindenre. Felszínre jöhetnek elnyomott érzések, gondolatok, melyek megszabadulásra várnak. Ez a nap így a kiürülés napja is. Ezért érdemes minden olyant elengedni magunkból, ami feszültséget, zavart, gátat okoz. Egyszerűen ismerjük fel mi az a dolog/dolgok, ami zavar minket. Szívünk jelzőrendszere segít nekünk ebben. Majd kérjük meg Holdanyát vegye el tőlünk és változtassa át, majd gondolatban „postázzuk” el neki mindezt. 
Ne feledjünk köszönetet mondani neki!

Forrás: kristalycsakra.hu

Fényplazma beáradása várható!!!

Január 26 -27-re a Napkorona kilyukadásból származó a Napszéllel érkező hatalmas erősségű és mennyiségű fényplazma beáradása várható. Rendkívüli módon jótékony hatással érkezik és teremtéseinkbe foghatjuk ezt az isteni ajándékot. Különösen a bolygó erőcsomópontjain, az úgynevezett "Szent tereiben", közös választásunk alapján, szer-ünk szerint, tudatosságunk Théta rezgésbe való emelésével, megnyílhat Tobozmirigyünk és átutazhatunk világokon keresztül, és nagyon könnyen most egy multidimenzionális tapasztalatcserében lehet részünk

Forrás: foldcsillagok.hu



2013. január 23., szerda

KÖTÉL- történet a ragaszkodásról

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra. 
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, amíg besötétedett. Sűrű éjszaka borult a hegytetőre. Körülvette a feketeség, a Holdat felhők takarták el, semmi sem látszott. 
Ahogy így mászott felfelé, már csak pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett. Csak fekete pontokat látott maga körül, és érezte az erőt, ami kegyetlenül húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden jó és rossz pillanata lejátszódott a szeme előtt. Érezte, hogy milyen közel van a halálhoz. Egyszer csak erős rántás érzett, elakadt a kötél és megállt a zuhanásban. A kötél fájón hasított a tenyerébe. 
A teste a levegőben lógott, csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: 
- Istenem segíts! 
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott: 
- Mit akarsz, hogy mit tegyek? 
- Ments meg, Istenem! 
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek? 
- Persze, hogy hiszem! 
- Akkor vágd el a kötelet amivel meg vagy kötve... 

Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy mégis teljes erejével kapaszkodik a kötelébe és megvárja a reggelt. 

A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste a kötélen lógott, amihez oly görcsösen ragaszkodott. CSAK KÉT MÉTERRE A FÖLDTŐL... 

Te mennyire ragaszkodsz a köteledhez? Elengednéd, ha Isten kérné? Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg, hogy mindig jobbján tart téged. 

2012. október 29., hétfő

Telihold rítus

Bőséghozó mágiát olvashatsz a következő bejegyzésben, amit TeliHoldkor kell megcsinálni.


A TeliHold az Anyaistennő időszaka. A Hold ilyenkor hasonlít a várandós kismamára, akinek csodálatosan kigömbölyödik a pocakja, ahogy magzata nő.
A Hold- fázisokkal, azaz a holdenergiával való tudatos bánásmód sokat segíthet vágyaink megvalósításában.
Amikor TeliHold van, akkor az Univerzum csodálatos bőségéhez kapcsolódhatunk a szűkösségtudatunkat elhagyva.
Érdemes tehát ezt az alkalmat megragadni, és jókívánságainkat (vágyainkat) megfogalmazni saját magunk számára.
A technika nagyon egyszerű: végy egy fehér gyertyát, és írd rá a kívánságaidat, majd gyújtsd meg a gyertyát, és hagyd, hogy teljesen leégjen.
Javasolnám, hogy meghatározott időre alkosd meg magad számára a JÓ KÍVÁNSÁGAIDAT, például a következő teliholdig.
Kérlek, figyelj a jelekre, amik a megvalósulást jelzik Neked!

Természetesen bármi más rituálét is választhatsz, amivel a bőségre figyelsz. Ne feledd, ilyenkor minden duplán hat!
Ami viszont a legfontosabb ezen a napon is, az a HÁLA! Adj hálát azért, aki vagy, amivé váltál, amivé válni fogsz, amid van és lesz! A HÁLA a legerősebb energia, érdemes feltöltődnöd általa!

A TeliHold a női teljességet is jelképezi, ezért javaslom, hogy ilyenkor ápold, szeresd, kényeztesd testedet és lelkedet egyaránt!

A TeliHold az Anyaistennővel és annak minőségeivel áll kapcsolatban. Ha még nem is vagy anya, akkor is szentelj figyelmet TeliHoldkor annak, hogy állsz a befogadással, termékenységgel, gondoskodással, odaadással, önmagad és mások táplálásával. Tápláld, szeresd és óvd Magad!

Csodálatos dolog ez a TeliHold- szertartás, hiszen foglalkozhatsz Magaddal és találkozhatsz a Benned élő Istennővel!

Kellemes estét kívánok Neked!


És egy csodálatos zene, ami a Hold szépségét "festi le" a hangok segítségével egy vak nőnek.
http://www.youtube.com/watch?v=5-MT5zeY6CU&feature=related