2011. augusztus 9., kedd

Mi az agykontroll és mire jó?


  
Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy részt veszek egy agykontroll tanfolyamon. Bevallom őszintén, sejtelmem sem volt róla, hogy mi lesz ott, inkább a kíváncsiság hajtott. Ezt a bejegyzést azért írom, hogy aki nem tudja, mi az az agykontroll, vagy esetleg téves elképzelései vannak róla, tájékozódhasson róla.
  Te tudtad, hogy elménk képességeinek csupán mintegy 2%-át használjuk ki??? És el tudod képzelni magad, amint sokkal hatékonyabban dolgoztatod a tudatodat? Ha igen, akkor itt van egy hatásos eszköz, ami segíteni fog Neked ebben, ugyanis a Silva-féle agykontroll egy tudományosan megalapozott, egyszerű, praktikus, könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy ennél lényegesen nagyobb mértékben használjuk ki istenadta lehetőségeinket, s így sikeresebben oldjunk meg mindenfajta problémát.
Egyik fontos eszköze a relaxáció avagy lazítás, ami egyúttal a bizonyítottan megbetegítő hatású stresszt is levezeti.
Az agykontroll nem vallás. Ateista ember ugyanúgy megtanulhatja elméje hatékonyabb használatát, mint az istenhívő, ahogy világnézetétől függetlenül mindenki megtanulhat például úszni is.

A módszer alkalmas:
- a stressz levezetésére,
- alvászavar megszüntetésére,
- ébresztőóra nélküli, időzített ébredésre,
- élénkítőszer nélküli felfrissítésre (például autóvezetéskor),
- a fejfájások 90%-ának és a migrénnek gyógyszer nélküli elmulasztására,
- a minket foglalkoztató kérdések, bölcsebb tudatalattink és az úgynevezett kollektív tudattalan bevonásával történő megválaszolására,
- a memória fejlesztésére,

- gyorsabb és hatékonyabb tanulásra,
- a jó döntéshozatal megkönnyítésére,
- céljaink elérésére (magunk és szeretteink gyógyulását is beleértve),
- a fájdalom és a vérzés gyors uralására,
- szokásaink (pl. dohányzás, alkoholizálás, túlzott evés, lustaság, rendetlenség) akaraterő és kínlódás nélküli megváltoztatására,
- gyerekeink és felnőtt szeretteink szavak nélküli megsegítésére,
- a misztikusnak hitt, ám valójában természetes és hasznos intuíció avagy megérzőképesség rendkívüli fokozására.
Hogy hosszú távon mit eredményez a tanfolyam elvégzése, arról sokat elárul tudományos felmérésünk, melynek során 1008 olyan magyar ember írta meg névtelenül tapasztalatát, akik átlagosan két és fél éve végezték el 4 napos kurzusunkat. Kiderült, hogy azóta átlagosan 55,1%-kal ritkábban szorultak orvosi kezelésre, 62%-kal kevesebb gyógyszert kellett bevenniük, általános egészségi állapotuk szubjektív értékelésük szerint 57%-osról 84%-osra, energiaszintjük 50%-osról 85%-osra, hangulatuk pedig 48%-osról 88%-osra javult.
Az alvás és ébrenlét mellett létezik egy harmadik fontos élettani állapot, az ellazult - idegen szóval relaxált - állapot. Vizsgálatok szerint ilyenkor csupa pozitív változás jelentkezik testünkben:
- jelentősen javul a szervek - többek közt az agy - oxigénellátottsága, ráadásul nagyobb mértékben, mint akár mély alvás közben,
- 18-20%-kal lassul az anyagcsere,
- csökken vérünk tejsavtartalma,
- kitágulnak az erek, így javul szerveink vérellátása,
- csökken a vér koleszterinszintje, illetve előnyösen változik a hasznos és a káros hatású koleszterinfajta aránya,
- megnő a vér endorfinszintje, ami magasabb fájdalomküszöbbel és kellemes közérzettel jár,
- agyunk több alfaagyhullámot termel, ráadásul szinkronizált alfahullámokat, ami vizsgálatok szerint elősegíti sejtjeink regenerációját.
A relaxáció a stressz leghatékonyabb, természetes ellenszere, márpedig a stressz egészségünk legfőbb ellensége. Mérések szerint 20 perc relaxálás körülbelül annyi stresszt vezet le szervezetünkből, mint 3-4 óra alvás! Javasoljuk, hogy eleinte fekve vagy kényelmes fotelben ülve tanuld a relaxálást. Irányítsd tekintetedet meredeken felfelé egy pontra, az előrefelé nézéshez képest kb. 45 fokos szögben! Addig nézd a kiválasztott pontot, amíg szemhéjad el nem nehezedik! Ekkor csukd be a szemedet, s tekintetedet irányítsd úgy, ahogy neked jól esik! Ezt követően sóhajts egy mélyet, majd lazítsd el izmaidat tetőtől talpig! Ezt lehet úgy végezni, hogy szemhéjadra figyelsz, ellazítod azt és a szemedet körülvevő izmokat, majd elképzeled, hogy ez a kellemes lazaság lassan végigáramlik testeden, le, egészen a lábujjadig, s így minden izmodat elernyeszted.
Megteheted azt is, hogy lépésről lépésre végiggondolod testedet, s magadban ki is mondod: „Ellazul a fejem tetején a bőr... Ellazul a homlokom... Ellazul a szemhéjam... Ellazul az arcom... Ellazul a vállam, a karom, a kezem... Ellazul a mellkasom kívül és belül... Ellazul a hasam kívül és belül... Ellazul a combom... Ellazul a lábszáram... Ellazul a lábfejem...” Ha még ekkor is feszültnek érzed magad, akkor érdemes akár kétszer, háromszor is végiglazítani testedet. Ezt követően képzelj el érzékletesen egy számodra kellemes pihenőhelyet! Játszd azt, hogy ott vagy! Figyeld meg, mit látsz, mit hallasz, mit érzel! Akár illatot, ízt is elképzelhetsz! A lényeg, hogy érzékletesen éld bele magad, mintha valóban ott lennél a számodra ideális, nyugalmat árasztó helyen, ami lehet például egy jól sikerült kirándulás vagy nyaralás helyszíne. Ezután gondolatban számolj visszafelé 25-től, 50-től, vagy akár 100-tól egyesével, s közben képzeld is magad elé a számokat!
A számokra gondolás azért segíti az ellazulást, mert leköti a többek közt számolással foglalkozó bal agyféltekét, míg a számjegyek elképzelése leköti a többek közt a képzelettel foglalkozó jobb agyféltekét. Ha viszont mindkét agyféltekének munkát adunk, akkor nem marad olyan agyterület, ami a problémáinkon rágódna, s így egyre jobban elmerülhetünk a kellemes pihenésben. Néhány mély sóhajtás is segít az ellazulásban. Ezt követően élvezheted a kellemes, ellazult, mégis éber állapotot. Amikor pedig elég volt, fokozatosan térj vissza a megszokott éber állapotba, pl. a következő szavakat mondva magadban: „Hamarosan 1-től 5-ig számolok. Öthöz érve kinyitom a szemem, friss leszek, éber leszek, jól és tökéletesen egészségesnek érzem majd magam. 1,2,3, öthöz érve kinyitom a szemem, friss leszek, éber leszek, jól és tökéletesen egészségesnek érzem majd magam. 4,5” - itt ténylegesen nyisd ki a szemed, esetleg csettinthetsz is - „szemem nyitva, friss vagyok, éber vagyok, jól és tökéletesen egészségesnek érzem magam, jobban, mint korábban. És ez így van.”

                                                  
Forrás: www.agykontroll.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése